
Boboiceanu Constantin a román hadsereg őrnagyának a neve örökre megmaradt a debreceni román megszállási kiadások kapcsán. A spekuláns katonatiszt nevéhez fűződik a Debrecen I. és II. kiadás. Ezek hivatalosan is elismert bélyegkiadások és az Egyetemes Postaegyesület is jegyzi őket. Boboiceanu ennyivel nem elégedett meg és a debreceni tartózkodása végén még egy kalózkiadásra is volt ideje a katonai teendői mellett. Az ügynek a hadbíróság vetett véget és a kiadás bélyegeinek 90 százaléka megsemmisítésre került, míg a többi bíróságon mint corpus delicti lett felhasználva. Ezek az adatok egy aránylag megbízhatónak tekinthető forrásból származnak, mégpedig Bíró Marcelltől, a A debreceni román megszálló parancsnokság által „ZONA DE OCUPATIE FF 1919” felülnyomással ellátott rendes, állami postabélyegek és külön kibocsátású szükségbélyeg-sorozat monográfiája c. 1920-ban közreadott munka szerzője.
A napokban az alábbi képen látható tömb került hozzám egy temesvári gyűjtőtől, akinél még öt-hat hasonló nagyságú összefüggés van, mind portó bélyegeken. Érdekes, nemde?
A nyíregyházi Örvös János által közölt Debreczen wegweiser zum Studium der beiden Notausgaben dieser Stadt – Entstehungsgeschichte, Auflagezahlen und Abarten des „Zona” und des Bildermarkensatzes c. tanulmány idevágó része.
Bíró Marcell munkájában szereplő utalás.
dr. Bodor Mihály – dr. Szigeti Lajos Magyarország megszállási bélyegei – összefoglaló felsorolás c. könyvben a kiadás leírása.